2024/25 - MATE Doktori Iskolák
2024/25
2024/2025
Utolsó frissítés: 2024 december 06.
EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM
Az Új Nemzeti Kiválósági Program helyébe lépő Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (továbbiakban EKÖP) célja nem változott az előző programhoz képest. továbbra is az, hogy segítse a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.
Pályázati kategóriák:
1. Alapképzés
2. Osztatlan képzés
3. Mesterképzés
4. Doktori képzés
5. Fiatal oktató, kutató
A MATE-n a pályázattal kapcsolatban felvilágosítást és segítséget nyújt:
- koordinátor:
Dr. Helyes Lajos, egyetemi tanár, Doktori és Habilitációs Tanács elnöke
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Főépület
- ügyintéző:
Hajdú Mónika
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Szent István Campus, B Kollégium, földszint 41. iroda
+36-(28)-522-000/3280
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Az EKÖP pályázati felhívás részletes leírása tartalmazza az összes szükséges információt:
Pályázati felhívás
A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA:
Kizárólag elektronikus úton, egyetlen pdf dokumentumként,
2024. június 10. – 2024. június 27. között lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
Kötelezően benyújtandó dokumentum:
• a pályázati űrlap,
• publikációs és/vagy innovációs tevékenység felsorolása,
• a kutatási munkaterv,
• jogviszony igazolás,
• pályázói nyilatkozat.
A pályázati kategóriának megfelelően pedig:
• tanulmányi eredmény igazolása,
• szerzett oklevél,
• TDK/OTDK részvétel igazolása,
• témavezetői tevékenység igazolása
A pályázat befogadásáról a pályázati egyedi azonosító feltüntetésével a pályázat fogadó felsőoktatási intézményhez történő beérkezését követően legkésőbb 2024. július 5-ig értesítést küld a Pályázónak.
A benyújtott pályázatokat a pályázati felhívásban megadott módon és szempontok szerint a Doktori és Habilitációs Tanács elnöke által felkért szakértők pontozással értékelik. Az értékelt pályázatok rangsora alapján az ösztöndíjak odaítéléséről a rektor 2024. augusztus 23-ig dönt.
A MATE TÁMOGATOTT KÉPZÉSEI ÉS ÖSZTÖNDÍJAI
Kategória |
Képzés neve / Szervezeti egység |
Ösztöndíj havi összege |
Alapképzés |
A MATE minden meghirdetett képzése esetén |
125 000 Ft |
Mesterképzés |
A MATE minden meghirdetett képzés esetén |
150 000 Ft |
Doktori képzés |
Állatbiotechnológia- és Állattudományi Doktori Iskola Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola Élelmiszertudományi Doktori Iskola Kertészettudományi Doktori Iskola Növénytudományi Doktori Iskola Biológiatudományi Doktori Iskola Környezettudományi Doktori Iskola Festetics Doktori Iskola Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola Gazdaság- és Regionális tudományi Doktori Iskola |
200 000 Ft |
Fiatal oktató, kutató |
Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Állattenyésztési Tudományok Intézet Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet Élettani és Takarmányozástani Intézet Genetika és Biotechnológia Intézet Kertészettudományi Intézet Környezettudományi Intézet Növénytermesztési-tudományok Intézet Növényvédelmi Intézet Szőlészeti és Borászati Intézet Matematika és Természettudományi Alapok Intézet Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet Műszaki Intézet Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet Neveléstudományi Intézet Rippl-Rónai Intézet |
250 000 Ft |
A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS MELLÉKLETEI:
- Pályázati felhívás
- 1. melléklet - Támogatotti lista
- 2. melléklet - Pályázati adatlap (Segédlet: Tudományági besorolás)
- 3. melléklet - Kutatási terv
- 4. melléklet - Pályázói nyilatkozat
- 5. melléklet - Bírálati lapok
- 6. melléklet - Ösztöndíjszerződés
- 7. melléklet - Záróbeszámoló
- 8. melléklet - Záróbeszámoló értékelési adatlap
- 9. melléklet - Témavezetői igazolás
Pályázói azonosító | Név | Kutatási téma |
EKÖP-24-IV/MATE-7 | Ábrahám Renáta | Rhodococcus pyridinivorans K404 törzsből származó feltételezett zearalenon-lebontó enzimek ko-expressziójának tanulmányozása |
EKÖP-24-III/MATE-3 | Bajzák Emma Klára | Ochratoxin A mikotoxint bontani képes fehérjék homológ és heterológ expressziója |
EKÖP-24-I/MATE-9 | Bartos István | A Magyarországon haltermelésben keletkező békalencse mennyiségének felmérése |
EKÖP-24-IV/MATE-53 | Bartucz Tamás | A fekete katonalégy (Hermetia illucens) lárva liszttel történő haltakarmányozás integrálása a körforgásos gazdálkodásba |
EKÖP-24-VI/MATE-13 | Benes Eszter Luca | Környezetbarát analitikai módszerek fejlesztése élvezeti cikkek gyors minősítésére |
EKÖP-24-VI/MATE-20 | Biró Bálint | Szekvenálási readek eredetének meghatározása mesterséges intelligencia segítségével |
EKÖP-24-V/MATE-4 | Bock Illés | A zearalenon mikotoxin és más környezeti szempontból releváns ösztrogénhatású anyagok koexpozíciójának vizsgálata transzgenikus Tg(vtg1:mCherry) zebradánió embriókon |
EKÖP-24-I/MATE-3 | Bodnár Hajnal Emese | Platán, juhar és nyár avar lebomlász tulajdonságai hagyományos és ökológiai növénytermesztési rendszerek összehasonlításában |
EKÖP-24-IV/MATE-15 | Bozóki Boglárka | Hagyományos és talajkímélő alapművelési eljárások hatásainak vizsgálata szemes cirokban (Sorghum bicolor (L.) Moench) |
EKÖP-24-IV/MATE-37 | Czirok Martin | Gyulladásos lábvég problémák hőképes kiértékelése neurális háló alkalmazásával szarvasmarháknál |
EKÖP-24-IV/MATE-45 | Czuprák-Szabados Fanni | A DNS metilációs mintázatának kialakításáért felelős gének vizsgálata az árpa reproduktív szöveteiben |
EKÖP-24-IV/MATE-63 | Csima Ferenc | Bórhiány és lisztes répabarkó kártétel hatásainak nem-invazív és analitikai vizsgálata juvenilis cukorrépa növényeken |
EKÖP-24-IV/MATE-29 | Csötönyi Orsolya | Hőstressz során bekövetkező emésztésfiziológiai változások vizsgálata hízósertésekben hagyományos és nem-invazív módszerekkel |
EKÖP-24-IV/MATE-59 | Dezső Dániel | A batáta környezetkímélő gyomszabályozásának vizsgálata |
EKÖP-24-IV/MATE-61 | Doma-Tarcsányi Judit | Magvetéssel kialakított évelőágyások csírázási, borítottsági és diverzitásbeli különbségeinek vizsgálata különböző ültetőközegekben |
EKÖP-24-VI/MATE-3 | Dr. Baka Erzsébet | Transzformációs módszer fejlesztése hasznos környezeti eredetű baktériumok laboratóriumi modellvizsgálataihoz |
EKÖP-24-VI/MATE-15 | Dr. Gáspár Sándor | Állatjóléti értékelőrendszerek szubjektivitásának elemzése: Fuzzy logikán alapuló matematikai modell fejlesztés. |
EKÖP-24-III/MATE-13 | Dr. Gyurkó Ádám | A társadalmi-gazdasági jóléti mutatók regionális különbségei Magyarországon és azok összefüggései a környezetterheléssel és az idegenforgalmi meghatározottsággal |
EKÖP-24-VI/MATE-10 | Dr. Iváncsics Vera | A nagyvárosi települési tér zöldinfrastruktúra hálózatának vizsgálata |
EKÖP-24-VI/MATE-18 | Dr. Ivánovics Bence | Embrionális xenobiotikum-expozíciók viselkedésre gyakorolt hatásainak vizsgálata zebradánió modellrendszerekben |
EKÖP-24-VI/MATE-5 | Dr. Kiss Lola Virág | Mikroműanyagok felületére adszorbeálódott xenobiotikumok hatásának vizsgálata különböző talajlakó szervezeteken |
EKÖP-24-VI/MATE-21 | Dr. Kolozsvári Ildikó | Intenvzív üzemű afrikai harcsanevelő telep elfolyóvizének öntözéses hasznosítása silocirok kultúrákban |
EKÖP-24-VI/MATE-16 | Dr. Petrikovszki Renáta | A rizoplán réteg mint mikroélőhely a szabadon élő fonálférgek szempontjából vizsgálva |
EKÖP-24-VI/MATE-28 | Dr. Simon-Gáspár Brigitta | A sulyom (Trapa natans) párolgásának vizsgálata |
EKÖP-24-VI/MATE-6 | Dr. Somfalvi-Tóth Katalin | Az éghajlatváltozás hatásainak modellezése a burgonya termőhelyi adottságainak és károsító szortimentjének alakulására Magyarországon |
EKÖP-24-VI/MATE-4 | Dr. Tóth Gergő | PFAS-típusú, fluorozott herbicid, a flufenacet komplex in vitro és in vivo endokrin diszruptor hatásainak vizsgálata genetikaliag módosított ökotoxikológiai modelleken |
EKÖP-24-V/MATE-9 | Ecker András | Gazdasági károkat okozó toxinok hatása a házi tyúk ősivarsejtek sejtciklusára |
EKÖP-24-V/MATE-3 | Erdélyi Arnold | A mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) közelmúltban megindult inváziójának vizsgálata erdőklímán |
EKÖP-24-IV/MATE-71 | Erdélyi Regina | Kecskemét zöldfelületi rendszere szempontjából jelentős egyedi tájértékek katasztere, kialakulásuk története, védelmük, szerepük a településképben és klímaadaptációs esélyeik |
EKÖP-24-IV/MATE-44 | Fákó Vivien | Különböző gyomnövényeket fertőző uborka mozaik vírus (CMV) variánsok 2b VSR-ének összehasonlító vizsgálata |
EKÖP-24-V/MATE-12 | Fazekas Gyöngyvér | Árpa fehérje koncentrátum, mint fenntartható és költséghatékony afrikai harcsa takarmány összetevő vizsgálata |
EKÖP-24-IV/MATE-38 | Fűrész Attila Zoltán | Bivalyok által legeltetett fás legelők monitorozásának gyepgazdálkodási és cönológiai változásának összehasonlítása a fenntarthatóság és a természetvédelem szempontjából |
EKÖP-24-IV/MATE-34 | Gáspár Bettina | Vegyestulajdonú vállakozások ellenáramlatú tervezési módszertanának matematikai modellezése fuzzy logika alkalmazásával |
EKÖP-24-IV/MATE-62 | Géczy Gábor | Újgenerációs integrált sugárzásmérők élettani hasznosítási lehetőségei |
EKÖP-24-V/MATE-2 | Munkaerő-megtartási stratégiák modellezése PLS-útelemzéssel | |
EKÖP-24-IV/MATE-55 | Gerbovits Bálint | A felszívódó rovarölőszer hatóanyagok hatékonyságának vizsgálata az őszi káposztarepce ízeltlábú károsítóival és a növény egészségi állapotával szemben |
EKÖP-24-I/MATE-16 | Glavánovits Martin | Önismeret |
EKÖP-24-IV/MATE-21 | Göbölös Balázs | Műanyagok alap- és segédanyagaként használt, iparilag nagy jelentőségű adipinsav és szimmetrikus észtereinek, valamint ezek keverékeinek ökotoxikológiai vizsgálata |
EKÖP-24-I/MATE-1 | Harangozó Máté Gábor | Napraforgó állomány vizsgálata Sentinel-2 műholdfotók, laboros mérések, valamint már meglévő felszíni mérések alapján |
EKÖP-24-IV/MATE-60 | Horváth József István | Az élőhelyéről kihalt, súloysan veszélyeztetett (CR) Rakovitcza-kele (Scardinius rakovitza) ex situ konzervációbiológiai vizsgálata |
EKÖP-24-VI/MATE-17 | Kende Zoltán | Mikrobiológiai készítmények és szuperabszorbens polimerek együttes hatása szimulált marsi és holdi talajokban |
EKÖP-24-II/MATE-1 | Király Kinga | A cifrarák (Faxonius limosus Rafinesque,1817) és a jelzőrák (Pacifastacus leniusculus Dana, 1852) populáció- és szaporodásbiológia vizsgálata egyes magyarországi élőhelyeken |
EKÖP-24-III/MATE-17 | Kiss Péter | Réticsík mesterséges szaporítási eljárásának fejlesztése |
EKÖP-24-IV/MATE-35 | Kiss Péter Marcell | Mars Global Simulant (MGS-1) tribológiai alkalmazása csúszógyűrűs tömítésekben |
EKÖP-24-IV/MATE-52 | Kolozs Henriett | ’Cobalt’ alanyra oltott uborka fajtahibridek elárasztás toleranciájának vizsgálata |
EKÖP-24-IV/MATE-36 | A sárgarépa termékek bioaktív anyagainak, kiemelten a polifenoloknak az értékelése | |
EKÖP-24-VI/MATE-8 | Kovács Zsófia | Tárolási körülmények hatása a beltartalmi mutatók változására, valamint mikrobiológiai tulajdonságokra különböző mértékben antociánosodó paprikák esetén |
EKÖP-24-I/MATE-8 | Kovácsik Emese Judit | Ez volt: Halotti Maszkok és a Fotográfia Mint A Halál Megörökítői |
EKÖP-24-IV/MATE-3 | Kozma-Bognár Kristóf | Metaadatok hatásának vizsgálata mesterséges intelligencia alapú növényfelismerő alkalmazások hatékonyságára |
EKÖP-24-VI/MATE-1 | A szelén ochratoxin A-indukálta oxidatív stresszt enyhítő hatásának mechanizmusa az aril-szénhidrogén receptor és antioxidáns útvonalakon keresztül | |
EKÖP-24-VI/MATE-19 | Kulcsár Szabina | Ochratoxinnal szennyezett takarmány etetésének hatásának vizsgálata a máj és a vese membrán lipidek zsírsav-összetételére, szelén kiegészítés mellett brojlercsirkékben |
EKÖP-24-IV/MATE-23 | Kutnyánszky Virág | Az ökológiai hálózat és a vízrendszer közös fejlesztésének lehetőségei |
EKÖP-24-VI/MATE-14 | Lázár Bence | Madár szomatikus sejtek átprogramozása nem integrálódó srRNS-technológia alkalmazásával |
EKÖP-24-III/MATE-16 | Lehoczki Áron | Diófajták fogékonyságának értékelése Xhantomonas arboricola pv. juglandis kórokozóval szemben in vitro és in vivo |
EKÖP-24-IV/MATE-11 | Lőrinc Balázs | A tudásalapú gazdaságfejlesztés területi versenyképességre gyakorolt hatásai az Európai Unióban |
EKÖP-24-III/MATE-14 | Ludányi Ádám | Adjuvánsok hatásának vizsgálata a kalászfuzáriózis elleni védelemben |
EKÖP-24-IV/MATE-33 | Matkovits Anna | A klímaváltozás hatásának vizsgálata a mézek fizikai, kémiai paramétereire és pollenösszetételére. |
EKÖP-24-IV/MATE-39 | Molnár Attila | A budapesti Népsziget japánkeserűfűhöz kötődő levéltetű állományának monitorozása |
EKÖP-24-III/MATE-23 | Virágkereskedelmi vállalkozások versenyképességének fokozása online marketing eszköztár segítségével | |
EKÖP-24-III/MATE-4 | Mónos Gréta | Nagycsepely térségében található kukoricatábla viromjának meghatározása, és a jelenlevő gyomnövények vírusrezervoár szerepének vizsgálata. |
EKÖP-24-V/MATE-6 | Algával dúsított takarmány hatása a ponty (Cyprinus carpio) hímivarsejt minőségére | |
EKÖP-24-IV/MATE-14 | Nagy Katalin | Mikrocseppes inkubációs rendszer optimalizálása szarvasmarha petesejtek érlelése és embriók tenyésztése során |
EKÖP-24-IV/MATE-27 | Orsi-Gibicsár Szilvia | A Nezara viridula szójakártételének morfológiai jellemzése microCT-vel |
EKÖP-24-IV/MATE-16 | Pápai Márton | Diklofenák tartalmú dúsító tenyészetből izolált új baktériumfaj gyógyszerhatóanyagbontó képességének meghatározása és leírása |
EKÖP-24-IV/MATE-24 | Péter Dániel | Négy generáción keresztül a filé kihozatal javítása érdekében szelektált afrikai harcsa (Clarias gariepinus) vonalak fenotípusos adatainak elemzése. |
EKÖP-24-IV/MATE-1 | Pető Lilla | Eltérő tojóhibrid genotípusok magatartásvizsgálata zárttéri volieres tartásban |
EKÖP-24-IV/MATE-56 | PITZ ANDRÁS | Az eltérő dózisú UV-B sugárzás hatása a kukorica és a szemes cirok egészségi állapotának alakulására juvenilis fejlődési szakaszban |
EKÖP-24-IV/MATE-28 | Rátkai Márton | Új vezérlés vizsgálata és alkalmazása szoláris főzőedényre |
EKÖP-24-I/MATE-2 | Sámóczi Márió Márk | Bitcoin, modernkori aranyláz vagy tulipánmánia? |
EKÖP-24-III/MATE-6 | Sidló Sára | Antocianin tartalom hatása paprika terméseinek beltartalmi értékeire és pultontarthatóságára |
EKÖP-24-IV/MATE-30 | Sipos Tamás | Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) és az európai lódarázs (Vespa crabro) összehasonlító morfológiai elemzése modern képalkotó eljárások segítségével |
EKÖP-24-VI/MATE-2 | Such Nikoletta Amanda | Különböző rostforrások hatásának vizsgálata brojlercsirkék termelésére és bélparamétereire |
EKÖP-24-IV/MATE-19 | Suhajda Ákos | Fusarium izolátumok fitopatogenitási tulajdonságainak és mikotoxin-termelő képességének moleukláris biológiai vizsgálata |
EKÖP-24-II/MATE-2 | Szabó Olivér Máté | Az ivart kialakító folyamatok mélyebb vizsgálata az átlátszó, transzgénikus gáspár zebradánió vonalban |
EKÖP-24-VI/MATE-25 | Székely Árpád | Levél spektrometriai és klorofill-a fluoreszcencia különbségek tetraploid rizs genotípusok esetében. |
EKÖP-24-IV/MATE-17 | Szendrei LilIa | Hervadást okozó kórokozók jelentősége rózsás meténgen és az ellenük való környezetbarát növényvédelem lehetőségei |
EKÖP-24-III/MATE-1 | Szommer Bianka | Zöld tányéron helyi kincsek: A fenntartható húsfogyasztás új perspektívái |
EKÖP-24-VI/MATE-11 | Thalmeiner Gergő | Matematikai controlling modell fejlesztése fuzzy logika és többkritériumú döntéselemzés alkalmazásával az élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs szintjének értékelésére |
EKÖP-24-VI/MATE-12 | Tormási Judit | Bioaktív anyagokat tartalmazó élelmiszeripari melléktermékek alkalmazási lehetőségének |
EKÖP-24-III/MATE-20 | Tóth András | Halszaporítási-technológia fejlesztés |
EKÖP-24-IV/MATE-2 | Tóth Ariel | Szemes cirok és kukorica víz-stresszre és gyomfertőzöttségre adott válaszainak összehasonlító elemzése |
EKÖP-24-IV/MATE-42 | Tóth Arnold | Mikotoxin kezelés hatására létrejövő molekuláris biológiai változások vizsgálata: qPCR és a dPCR technikák összehasonlító elemzése |
EKÖP-24-IV/MATE-40 | Tóth Barnabás | A telepítési sűrűség és a lombkorona-borítottság vizsgálata budapesti szabadtereken |
EKÖP-24-IV/MATE-12 | Tóth Márk | Búza DDGS etetésének hatásai brojlercsirke termelési és egyes vérparamétereire, bélmorfológiájára és mikrobiom összetételére |
EKÖP-24-III/MATE-22 | Tóth Petra Panna | Szermaradék-mentes Termesztéstechnológiai Program lehetőségének vizsgálata csonthéjas kultúrában |
EKÖP-24-VI/MATE-9 | Ujhegyi Nikolett | Az ivarváltás természetvédelmi következményeinek vizsgálata: herpeszvírus fertőzöttség erdei békáknál |
EKÖP-24-VI/MATE-26 | Út az élelmiszerfogyasztással kapcsolatos ökológigai bűntudat megértése felé - a "food ecoguilt" skála továbbfejlesztése | |
EKÖP-24-V/MATE-7 | Urbán Martin | Transzgenezis kidolgozása sertés fibroblaszt tenyészetekben |
EKÖP-24-IV/MATE-4 | Vancsura László | A Magyarországon elérhető ESG minősített befektetési alapok versenyképességének vizsgálata |
EKÖP-24-IV/MATE-57 | Varga Ádám | A fokozottan veszélyeztetett hévízi törpenövésű magyar vadpontyon (Cyprinus carpio carpio morpha hungaricus) élősködő kopoltyúféreg molekuláris és szövettani vizsgálata |
EKÖP-24-I/MATE-7 | Varga Péter Dániel | Puer teák kultúraközi fogyasztói érzékszervi vizsgálata |
EKÖP-24-III/MATE-8 | Vasas Dominika | A szomatikus embriogenezis automatizálásának kidolgozása kallusz-szuszpenzióból paradicsomban és karfiolban mesterséges mag előállítása céljából |
EKÖP-24-IV/MATE-43 | Végvári Bence | PLS-SEM elemzés a magyarországi használtruha-fogyasztási motivációk vizsgálatára |
EKÖP-24-V/MATE-13 | Vitális Flóra | Új generációs gyors módszerek fejlesztése gyümölcstermékek roncsolásmentes minősítésére |
EKÖP-24-IV/MATE-41 | Volner Cintia | Eltérő hatásmechanizmusú xenoösztrogén anyagok in vivo kimutatására alkalmas multicolor-transzgenikus biomarker zebradánió vonal (Tg(cyp19a1b:GFP) x Tg(vtg1 :mCherry)) vonal létrehozása |